A hiperelme a jövőnket is tudja. Milyen lesz a világ 30 év múlva?

András, harminc éve foglalkozol a tudattalan folyamatok kutatásával, illetve hogy azok milyen hatással vannak a mindennapjainkra, az emberiség jövőjére. Össze tudod foglalni ennek a lényegét?

Elsősorban az a pszichés tartomány érdekel, amit Carl Gustav Jung kollektív tudattalannak nevezett. Kevésbé a kollektív tudattalan egyénre gyakorolt hatásai foglalkoztatnak, inkább az, hogyan befolyásolja a közösségi, társadalmi, sőt civilizációs folyamatokat. Az emberek többsége azt gondolja, a jövőnket elsősorban az határozza meg, milyen a gazdasági helyzet, mennyi pénzünk van, béke lesz-e vagy háború. De ezek már csak a következmények. Ezeket döntések előzik meg, amikről sokan azt gondolják, racionális érvek mentén születnek. Pedig minden döntés mögött tudattalan hatások is állnak, amelyek befolyásolják, mit tartunk jónak és rossznak, igaznak és hamisnak. Úgy tűnhet, hogy ezekről észérvek mentén döntünk, azonban az érveink egy pszichés hitrendszer részét képezik, amikre viszont hatással vannak a tudattalan impulzusok.

Szóval bárhonnan is közelítjük meg, végeredményben mindig oda lyukadunk ki, hogy a kollektív tudattalan, – vagy ahogyan én nevezem, a kollektív mélytudat vagy hiperelme – erősen befolyásolja, milyen irányba halad az életünk; egyénként és civilizációként is.
A belépési pont a kollektív mélytudat megismerésére az egyes ember elméje, pont ez adja az egész kutatás nehézségét. Mert az elmét, annak működését is csak töredékesen ismerjük, a kölcsönhatásait a kollektív rendszerekkel pedig még kevésbé. Az első 20 évben szinte csak a sötétben tapogatóztam, azokat a felismeréseket tudtam csak megerősíteni, amikhez Jung már eljutott. Illetve volt egy csomó hipotézis, amit az empirikus megismerés felülírt, zsákutcának bizonyultak.

Jung azzal kapcsolatban is jó irányba indult, hogy a Wolfgang Pauli fizikussal folytatott beszélgetési hatására felismerte, a kvantummechanikának több köze van a pszichológiához, mint gondolnánk. A pszichológiát inkább a biológiával párosítjuk, idegrendszeri jelenségekkel, de ki gondolna arra, hogy a gondolkodást, érzelmeket a fizika oldaláról is meg kellene közelítenünk? Valószínűleg azért is haladt ilyen keveset a tudomány ezen a területen Jung óta, mert a két tudományterület képviselői elég messze állnak egymástól, kevés az interakció.

Az áttörést nálam is ez hozta el, az a felismerés, hogy a gondolatok, érzések is fizikai törvényszerűségeknek engedelmeskednek, matematikai modellekkel leírhatóak. Nem vagyok az elméletek embere, közelebb áll hozzám az empirikus alapokon álló megismerés. De a közérthetően megfogalmazott elméletek segíthetnek abban, hogy irányt adjunk a tapasztalatszerzésnek, és ne csak a sötétben bolyongjunk. Ez vezetett el oda, hogy elkezdtem a lehető legegyszerűbben megfogalmazni az elme metaelméletét, azaz mindazoknak a tapasztalatoknak az esszenciáját, ahol 25 évnyi kutatás után tartottam.

A kollektív pszichés tér megismerése hatalmas kihívás, hiszen megfoghatatlan, közvetlenül mérhetetlen, csak a létezésének a lenyomatait látjuk az elmében, és a következményeit a mindennapokban.

Azt mondod, a kollektív tudattalanban látható a jövő?

Felmegyek egy tízemeletes ház tetejére egy téglával a kezemben, és odaállok, hogy ledobjam. A jövőbe látok, ha azt mondom, hogy az a tégla pár másodperc múlva a földön lesz? Vannak tapasztalataink, azokon alapuló tudásunk, hogy mi történik a legnagyobb valószínűséggel egy ilyen helyzetben. Ugyanezen az elven alapul minden modell, ami előrejelez eseményeket, folyamatokat. Minél több információnk van a rendszerről, amiben az események megtörténnek, annál pontosabbak lehetnek az előrejelzések.

Most képzeljünk el egy információs rendszert, ami a földi élet hajnala óta gyűjti az élőlények tapasztalatait. És nem csak passzív módon raktározza őket a sejtjeinkben, hanem intelligens módon dolgozik velük. Kombinál, analizál, következtet. Milyen információkkal rendelkezhet a jövőről?

Az emberiség történetének szerves része az a tudat, hogy van valami bennünk, körülöttünk, ami hatalmasabb, több mint mi. Vallások, filozófiák szerveződtek eköré. Úgy tűnhet, hogy mind más következtetéseket vontak le, pedig nem. Csak más-más aspektusokból és kultúrális környezetből próbálták megfogalmazni a tapasztalatokat. Amire a vallások alapítói ráéreztek, hogy van egy rendező elv, ami több, mint az élőlények információinak összessége, és amelyhez mindannyian kapcsolódunk.

A kollektív pszichés tér azonban nem az egyes ember érdekeit szolgálja, hanem az élet fennmaradását. Nem az egyén jövőjének tükre, hanem az egész rendszeré, amit életnek hívunk. Nem alkalmas arra, hogy megjósold belőle a saját jövődet, hogy mikor találod meg életed párját vagy sikeres lesz-e egy üzleti vállalkozásod. De következtetni lehet belőle globális jövőbeni folyamatokra és tendenciákra.

A jövőről mit mutat a kollektív mélytudat?

Mivel hatalmas mennyiségű, évmilliárdok óta gyűlő, rendkívül széles spektrumú információs mezőről beszélünk, amit az egyén elméje csak erősen beszűkülten érzékel, rengeteg információt kell tudatossá tenni és elemezni ahhoz, hogy ilyen jellegű következtetéseket le lehessen vonni. Itt most visszakanyorodnék ahhoz, amit az elején mondtam: elsősorban attól félünk, hogy a fizikai-biológiai környezetünk károsodik, és ez veszélyezteti az emberi civilizáció jövőjét. A kollektív mélytudatban azonban egy más tendencia látszódik, és ez a civilizáció mentális összeomlásáé.

Mit jelent ez a gyakorlatban?

Hogy amit most viszonylag ritka pszichés rendellenességnek tartunk, általánosan elterjedt lesz. Képzeljünk el egy társadalmat, ahol szinte mindenki depressziós, és rohamosan terjednek a paranoid, skizoid személyiségzavarok. De ne úgy képzeld el, hogy egyik napról a másikra végigsöpör a bolygón, mint egy cunami. Lokálisan jelentkezik, gócokban, először azokban a régiókban, társadalmakban, amik egyébként is rosszabb állapotban vannak. És fokozatosan terjed egyre tovább. A fejlett ipari államok ugyanúgy érintve lehetnek, sőt bizonyos szempontból kiszolgáltatottabbnak is tartom őket.

Ez számomra egy új világvége forgatókönyv. Eddig mindig attól kellett rettegnünk, hogy harmadik világháború, atomkatasztrófa, túlnépesedés, klímaváltozás, covid és társai. Na de ez a jövőkép számomra még majdnem hogy ijesztőbb… Miért nem olvastam még erről?

A jövőre mindig a jelenből következtetünk. A múltban a földrengéseket, árvizeket, tűzvészeket, betegségeket, háborúkat, éhínséget tapasztaltak meg az emberek veszélyforrásként, ezeknek a jelenségeknek a felfokozott, szélsőséges megnyilvánulását gondolták kataklizmának. Száz éve még nem félhettek attól, hogy atomháború vagy klímaváltozás, mert nem ismertük magát a jelenséget sem. A pszichés folyamatok tanulmányozása még csak 100-150 éves múltra tekint vissza, és a pszichológiára sokáig zabigyerekként tekintett a tudomány. A pszichés folyamatokra a biológiai jelenségek melléktermékeként tekintettünk, azt pedig elképzelhetetlennek tartottuk, hogy az állatvilágban létezzen olyan, hogy érzelmek és intelligencia. Pedig évezredek óta együtt élünk az állatokkal.

A jövő lassan bontakozik ki előttünk. Ahogy egyre több és egyre komplexebb tudásunk lesz a világról, úgy fedezünk fel egyre több összefüggést. Azt hiszem, még nagyon messze vagyunk attól, hogy mindenre rálássunk, ami fontos alakító tényezője a jövőnknek. Viszont nem félelemmel tekintek az új ismeretekre, hanem inkább kihívásként fogom fel.

Mi válthatja ki véleményed szerint a mentális összeomlást?

Ez egy rendkívül összetett és sokrétű probléma, egymást erősítő tényezők sokasága. Ebből csak egy szálat kezdenék most el kibontani. Globális kommunikációs hálózatok jöttek létre, amelyek révén sosem látott mennyiségben konzumálunk információt. Ezen a téren ugyanolyan káros a túlfogyasztás, mint más területeken. Látjuk a testünket elhízni, ha élelmiszerből túlfogyasztunk. Látjuk a környezetünkben terjedő szemetet és károkat, ha túlfogyaszt a társadalom. De nem látjuk, hol vannak az elme határai az információk túlfogyasztása terén, hogy mikor sokall be és mutatja a károsodás tüneteit.

Ráadásul ezeknek az információknak a jellege, minősége is rásegít a torzulási folyamatokra. Egyre nagyobb arányban relativizálja a valóságot, azt a valóságot, ami az elmének kell a tájékozódáshoz a fizikai környezetében. Evolúciósan arra van kondícionálva, hogy kiszúrja a veszélyeket és azokra reagáljon, túlélési stratégiákat alkosson. Csakhogy egy olyan információs tér van kialakulóban, ahol a média üzleti és politikai érdekek mentén relativizálja, a maga képére formálja a valóságot.

Engem megdöbbentett, hogy Donald Trump az Egyesült Államok elnökévé tudott válni, sőt arra is van esélye, hogy még egyszer azzá váljon. A valóságot relativizáló kommunikációja kifejezetten veszélyes az amerikai társadalom pszichés állapotára, és ennek már nagyon sok tünete van. Nem a politikai üzenete érdekel, hogy mit akar eladni az embereknek. Hanem az, hogy ezt hogyan teszi, és a kommunikációja által kiváltott tömegpszichózis. Az emberek azt vélelmezik, ha sokan ugyanazt gondolják valamiről, akkor biztosan az az igazság. Pedig nem. A hitleri Németországban is szinte egy egész nép fanatikusan elhitte, hogy az az igazság, amit az akkori hatalmi elit kommunikált feléjük. Az Iszlám Állam terroristái is szentül meg vannak győződve, hogy az igazság letéteményesei.

Akkor mi az igazság?

Az igazság az, amit az evolúció annak fogad el. Nem egy-egy ember vagy csoport vélt igazsága, hanem ami az élet egészének a fennmaradását szolgálja. Nincs más mérce, nincs emberi mérce. Evolúciós mérce van. Vagy mondhatnám, isteni mérce van, ha egyenlőségjelet teszek az isteni és a kollektív pszichés tér közé. A kollektív mélytudat, mint rendszer, folyamatosan “teszteli” az információkat evolúciós szemszögből, semmit sem vet el elsőre, mindent befogad. Minden gondolat és érzés a kollektív rendszer részévé válik, és abban fog megmérettetni. Ahol látom, hogy a biológiai és pszichés kohézió elkezd torzulni, az élőlények megbetegszenek, csökken a túlélőképességük, ott gond van a befogadott információkkal, ez a látható világban megnyilvánuló visszacsatolás.

Zuhanunk a szakadékba, és kész, vége?

Az evolúció és minden, amit létrehozott, az élet fennmaradását és kiteljedését segíti. Ha egy-egy folyamat zsákutcának bizonyul, elkezdődik egy korrekciós eseményláncolat. A kollektív mélytudatban nem csak az képeződik le, mik a jelenlegi úgymond negatív pszichés tendenciák az élet információs rendszerében, hanem az is, milyen korrekciók körvonalazódnak ennek ellensúlyozására. Egy krízis mindig nagyfokú rugalmasságot igényel azoktól, akik a részesei. Egy pszichés krízis nagyfokú pszichés rugalmasságot igényel, és ez pont az, aminek eléggé híján vagyunk, hitrendszerek, megszokások dominálják az életünket.

Azonban a földi evolúció egy komplex folyamat, minden élőlényt érint. Messze alulértékeljük, milyen szerepet játszanak más biológiai organizmusok az emberi faj túlélésében, és hogy milyen lényeges szerepük van állatoknak, növényeknek a kollektív információs rendszerekben. Vegyük pl. a vírusokat, amikre a köztudatban inkább negatív szereplőként gondolunk, betegségeket okoznak. Amit már kevesen tudnak, hogy a kutatások szerint az emberi génkészlet legalább fele vírusoktól ered. Ma már több elmélet szól arról, hogy az emberi evolúció során kritikus helyzetekben a vírusok genetikája segített.

Arra a területre kitérve, amit én kutatok, azt mondanám, hogy a vírusok fontos szerepet játszanak abban, hogy fajokon átívelően irányt adjanak az evolúciónak. Olyanok, mint a természet svájci bicskája, és részesei a földi kollektív információs rendszereknek. Képesek rövid idő alatt a túlélést segítő információkat közvetíteni egy faj egyedei, vagy akár fajok között. Radikálisan át kellene értékelnünk a szerepüket az életünkben. Épp ezért tartom rendkívül kockázatosnak, amit a covid kapcsán tapasztaltunk, hogy manipuláljuk őket. Fogalmazzunk úgy, hogy a gének jelentik az evolúció hardverét. Felelőtlenség úgy elkezdeni átalakítani a hardvert, hogy nem tudjuk, ez milyen hatással van a rajtuk futó szoftverekre.

Sajnos a tudomány sok felfedezéssel legalább annyit rombol, mint amennyit teremt, csak épp a rombolási faktorokat később vesszük észre, amikor már tágabb perspektívából nézünk rá. Jó példa erre a műanyag, amire forradalmi újdonságként tekintettünk. Ma már a mikroműanyagok ott vannak szennyezésként mindenhol és mindenben, és nem győzzük eltávolítani a környezetünkből.

Összefoglalva, bármilyen furcsán is hangzik, nem csak mi dolgozunk azon, hogy veszélyeztetett állatfajok ne haljanak ki, más fajok is részesei annak, hogy az emberi faj túléljen.

És mindemögött a háttérben ott van a kollektív mélytudat, mint rendező elv, amely összeköti a fajok kommunikációs rendszereit. Ne feledjük, minden mostani életforma egyetlen ősi folyamatra vezethető vissza. Azért alakulhatott ki az élet, mert kölcsönhatások jöttek létre a molekuláris, majd sejtszinten. Miért veszett volna el ez a kölcsönhatás az információs tartományok között, csak azért, mert komplexebb élőlények jöttek létre?

Most akkor mi lesz velünk?

Nem látom a jövőt, és nem vagyok jós vagyok, pszichés rendszerekben megtalálható információkból próbálok következtetni a globális folyamatok tendenciáira. Úgy fogalmaznék, hogy egy evolúciós léptékkel mérve gyors és számunkra drasztikus lefolyású átalakulás jelei körvonalazódnak. Ez egyrészről egy általános mentális összeomlást jelent, amit lekövet a genetikai, testi degeneráció, azaz rohamosan csökken az emberi faj biológiai túlélő képessége. Ez növeli az egyedek közötti agressziót, az elmagányosodást, a szociális kohézió erodálódását. Magában az összeomlásban megjennek azok a folyamatok, ahogyan a kollektív rendszerek ellenkormányoznak ennek az eseményláncolatnak.

A jövőben lokális mutációk jelenhetnek meg ott, ahol az emberek megpróbálnak összhangba kerülni a természettel, azaz nem mennek szembe mesterséges eszközökkel annak, amit a természet “kitalál”, mint túlélési opciót. Új észlelési és kommunikációs formák jelennek meg ezekben az empatikus kisközösségekben, amik egyészt segíthetik a kollektív információs rendszerek jobb megértését, másrészt a kommunikációt más fajokkal. Az emberiség, mint faj, nem fog kihalni, de a létszáma a mostanihoz képest jelentősen lecsökken, és sok szempontból új alapokra kell helyeznie az életét.

Mennyire gyors lehet ennek a lefolyása? Milyen lesz a világ 30 év múlva?

Az evolúció nem órákban mér, hanem eseményekben és tapasztalatokban. Mindez történhet nagyon gyorsan is, egy-két évtized lefolyása alatt, de lehet néhány generáció is. Ez jelentősen függ attól, mennyire hamar válunk a jövőben tudatossá arra, hogy mi is történik velünk és körülöttünk, és erre hogyan reagálunk. A saját véleményem az, hogy valahol a kettő között leszünk, a most születő generáció már megéli az összeomlást, de ezt csak abból következtetem ki, ahogyan én modellezem a folyamatok időbeliségét.

Nyolc éve vezetsz egy szervezetet, ami háborús menekülteket segít. Hogyan illeszkedik ez a tevékenységed mindehhez, amit elmondtál?

A háború a túlélésért folytatott harc legintenzívebb formája, mind biológiailag, mind pszichésen. A mi szervezetünk elsősorban önkénteseket vonz be azoknak az embereknek megsegítésére, akik magukban hordozzák a háború lenyomatát, ezek most az ukránok. A segítségnyújtás alapja az empátia, amit az egyik legfontosabb evolúciós vívmánynak tartok, különösen krízishelyzetekben. Miközben menedzseljük a szervezet mindennapjait, figyelem mind az áldozatokat, mind a segítőket, az észlelhető pszichés folyamatokat, viselkedési mintázatokat, azaz mindazt, amit az agresszió, a tehetetlenség és az empátia ütközése kivált.

Miközben megpróbálunk a lehető leghatékonyabban segíteni, empirikus alapokon állva értékelem mindazt, amit tapasztalok, következtetek a háttérben zajló pszichés folyamatokra. Ezek a tapasztalatok aztán belefolynak abba a tudás halmazba, hogy milyen kommunikációs és szociális interakciók erősítik az együttműködést és a kohéziót egy olyan helyzetben, amikor felborul a megszokott életünk. Milyen pszichés evolúción mennek át a segítők és az áldozatok.

Van egy projektünk, amit Alpakalandnak neveztünk el, ezt már kifejezetten azzal a gondolattal a fejemben kezdtem el tervezni pár éve, hogy teret adjunk a természet és az ember kapcsolódásának, kommunikációjának. Különös tekintettel azokra az emberekre, akik pszichés krízishelyzetben vannak, azaz a mentális összeomlás jeleit mutatják. Sok ilyen háborús menekült van.

Mint mondtam, empirikus ember vagyok, nem egy íróasztal mögül ülve próbálom megérteni a világot, hanem mindig belemegyek a sűrűjébe. Nem csak másokon figyelem meg egy-egy pszichés technika hatékonyságát, hanem magamon is kipróbálom. Ha bármilyen következtetést levonok, azt a magam életében alkalmazom elsőnek, ebben sem maradok meg az elméletek szintjén.

Te személyesen hogyan készülsz arra a jövőre, amit felvázoltál?

Az elme kollektív világának a megismerése még hosszú út, sok kérdés van, ami megválaszolásra vár. Ez csapatmunka, kellenek emberek, akik részt vesznek azokban a gyakorlatokban, amelyekkel hozzáférünk a kollektív mélytudatnak nevezett pszichés tartományhoz. Ahogy haladunk tovább a megismerés folyamatában, úgy fog egyre jobban kikristályosodni mindaz az információ, amire szükségünk van ahhoz, hogy értelmezni tudjuk, milyen jövő-modellek futnak a kollektív mélytudatban. Illetve hogy ezekre milyen kollektív válaszok körvonalazódnak a pszichés evolúció láthatatlan világában.

Tovább kell finomítanunk azokon a pszichés technikákon, amelyek lehetővé teszik kapcsolódást a kollektív mélytudathoz. Ezek szerhasználat nélkül, természetes úton elérhető módosult tudatállapotok. Annyiban térnek el azoktól a technikáktól, amiket erre a célra használ a pszichológia (pl. hipnózis), hogy egyes esetekben érintésekkel kombináljuk, mivel az érintést egy sejtszintű, tudattalan kommunikációs folyamatnak is tartom.

Rengeteget kell tanulnunk az állat- és növényvilágban zajló kommunikációs folyamatokról, illetve arról, hogy a legkülönbözőbb élőlények hogyan vesznek részt a kollektív pszichés információs rendszerek működtetésében. És megnézni azt, ezt hogyan tudjuk hasznosítani a mindennapokban, hogyan tudnak az így szerzett információk belefolyni a döntéshozatali folyamatainkba. Ökokráciának hívjuk azt a gondolkodásmódot, közösségi működést, ahol az élet teljes spektrumát figyelembe vesszük abban, ahogyan szervezzük az életünket.